Őrült ötlet, de hát mi más lenne az élet lényege?!

Úgy egy évvel ezelőtt már nagyon úgy éreztem, hogy hiányzik valami az életemből. Valami jó kikapcsolódás, a mindennapi gürizésből való kiszakadás, amivel egy-két órára teljesen el tudom felejteni az idegfeszítő, megoldásra váró dolgokat és más dimenzióba kerülök.
Ez a másik dimenzió pedig a zene.

Erről nyilván senkinek nem kell részletesen írnom, akit az életében egy egy zeneszám magával ragadott, akit egy komoly, vagy könnyű zenei koncert elvarázsolt már, és érezte, hogy a zene hallgatásakor minden más megszűnt létezni és csak az hangokkal való azonosulás, azok megélése van jelen. Ezt az érzést biztosan mindenki ismeri.

Miután zenei alapismereteim nincsenek - a szokásos pár éves általános iskolai zeneórákat leszámítva, amik leginkább arra voltak jók, hogy minden dal szövegét lehető legpajzánabbra átírjuk, rögtönözve, rosszabb esetben a közkedvelt köpőcsövezésre adtak kitűnő lehetőséget, melyek eredményét sokszor a recsegő, ropogó lemezlejátszó bánta - és a hangszeres karrierem is rögtön az elején törést szenvedett Nagyi csonttörésével együtt (de erről majd máskor, részletesebben) az első kérdés az volt, hogy így felnőtt fejjel, akkor most mihez is kezdjek.

Elkezdtem olvasgatni, keresgélni az interneten, felnőttek zenei képzéséről, ideális hangszerekről, ami elég kiábrándító volt, mert itthon nem tűnik egyszerű dolognak, ha nem gyerekkorodban kezdtél el zenélni. Megint visszaköszönt az a különbség amit az USA-ban láttam és amit itthon tapasztaltam, vagyis az, hogy itthon ha elindul az ember egy irányba, akkor elvárás, hogy élete végéig csak és kizárólag azon az úton haladjon és egészen mást később már ne is kezdjen el, ne is tanuljon. Szemben azzal a tapasztalattal, amit az USA-ban megéltem, amikor a politikai tudomány kurzusokra a húszon évesekkel együtt negyven, ötven éves emberek is jártak, akik már rendelkeztek legalább egy egészen más jellegű végzettség.

De térjünk vissza az elmúlt év történéseire és zenei elhajlásaimra.
Annak idején, gyerekkoromban, a 80-as években elég sokat fütyüréztem és emlékszem, hogy a Hacki Tamás egyik, másik lemezének számai is megvoltak magnószallagon, amiket (szó szerint) rongyosra hallgattam. Aztán pár évvel ezelött megint felfedeztem magamon a fütyürészés tüneteit, ha néha, néha ha a Hacki itthon adott egy koncertet és tudtam róla, akkor elmentem.
Elkezdtem az internet keresgélni, hogy van-e valami kis oktatás, képzés, vagy egyáltalán a Világon van még valaki a Hacki Tamáson kívül, aki ilyet művel. Akkor sajnos nem találtam semmit.

De nem adtam fel és közel egy éve megint kutakodni kezdtem és most már sikerrel jártam!
Egyrészt rábukkantam egy internetes közösségre - na mi mindenre jó a social network és comminty:-) - ami pont a Világ különböző országaiban élő profi és amatőr füttyösöket hozta össze. Ez a Yahoo-n közösségei között az egyik: http://launch.groups.yahoo.com/group/Orawhistle/.
Másrészt a YouTube-on is találtam a Hackin kívül is füttyösöket.
Kiderült, hogy rohangászik rajtam kívül is pár őrült, aki hivatásból (na ilyenből talán ha öt van az Világban), vagy hobbiból fütyülnek.

Innentől kezdve nincs megállás, fütyülök rá és gyere velem

és fütyülj rá!